Dékán István

Egy előző cikkben bemutattam, hogy milyen összeállítást javaslok legolcsóbb vakustúdióként. E szerint egy vagy két kisvakuval, egy derítőlappal, és a hozzájuk szükséges néhány kiegészítővel hibátlan műtermi portrévilágítást hozhatunk létre.

Művészi fényhatásokhoz vagy effektes világításokhoz egy fényforrás is elég. Most azonban nem ezekkel foglalkozunk. Ebben a cikkben a hagyományos, fényképészeti jellegű arcképkészítéshez szükséges fényhatásokról lesz szó. Ezekkel lehet általános arcképet, iskolai tablóképet, igazolványképet vagy más hasonló portréfotót készíteni. A magánembereken kívül ilyen felvételekre a sajtónál is gyakran van szükség ismert emberekről. A rendszervakukból vagy hasonló kisvakukból álló kicsi és könnyű világítási felszerelésnek csak egy tényleges hátránya van a műtermi vakustúdiókhoz képest. Nem rendelkezik beállítófénnyel, azaz izzólámpával. Így a villantás előtt nem látni, hogyan esnek az árnyékok, visszacsillan-e a fény a szemüvegen vagy más fényes tárgyon. Szerencsére a digitális fényképezésnél az exponálás után azonnal ellenőrizhetjük a képet. Így egy elhelyezési vagy beállítási igazítással gyorsan korrigálhatók az ilyen hibák. A másik lehetőség, hogy viszünk magunkkal egy erős fényű zseblámpát. Ha ezzel a kisvaku mellől a témára vagy a fényformálóra világítunk, akkor megfigyelhető az esetleges visszacsillanás. Ennél az eljárásnál a kisvaku mellől kell világítani, de a fényképezőgépből kell nézni a hatást.

Először azt mutatom be, hogy milyen fényhatást ad egy ezüst reflexernyő derítés nélkül. A vaku elhelyezése a három képnél a hagyományos fényképészetben szokásos háromféle alaphelyzetnek felel meg. Az első az un. „kis orrárnyékos”, a második a „háromszög” a harmadik pedig a „feles” világítás. Ezek így önmagukban is használhatók, de a hagyományos világításokhoz képest nagyon kontrasztosak.

Kissé lágyabb fény-árnyék átmeneteket, kellemesebb hatást kapunk, ha az ezüst reflexernyő helyett áteresztő ernyőt használunk. Az árnyékos arcfél általában nem lesz teljesen fekete. Ennek oka, hogy legtöbb helyiségben vannak olyan spontán felületek, amelyek valamennyi fényt visszavernek ide.

Egy ezüst derítőlap azonban ideálisan világosabbá teszi az arc árnyékos oldalát. Ez így egyszerű, de optimális világítás. Nincs hangsúlyozottan műtermi jellege, ezért általános célra megfelelő. Előnye, hogy csak egy vaku és egy derítőlap kellett hozzá. 

Ha két vakunk van, akkor már jelentősen több variációt hozhatunk létre. Itt például jobbról, előröl egy áteresztő ernyő ad viszonylag lágy fényt. Balról, kissé hátulról pedig az ezüst reflexernyőből érkezik egy keményebb fény. Ez nem egy kiegyensúlyozott fényképészeti világítás. Inkább kicsit effektes, valós fényviszonyokat imitáló hatás.     

Készíthetünk lapos, kiegyenlített, mindkét oldalon hasonló erősségű világítást is. Ehhez lényegében szimmetrikusan kell elhelyezni a fényeket mindkét oldalon.

Az előző két fényforrásos világítást kiegészíthetjük egy ellenfényt adó derítőlappal. Ez csak gyenge, alig mutatkozó hatású, de azért plasztikusabbá teszi a hajat.

Két kisvakuval, már elkészíthetjük a klasszikus „hajfényes” fényképészeti alapvilágítást is. Ehhez kiegészítésként mindössze egy diffúz ernyő és egy ezüst derítőlap szükséges. Itt az ellenfényt adó vakut fényformáló nélkül használjuk. Ennek fénye így kemény, határozott, megfelel egy szpotlámpának. Az elhelyezésénél arra kell vigyázni, hogy a fénye csak a hajat érje, és ne menjen a modell arcába.  

Kellemesebb, lágyabb ellenfényt kapunk, ha a hátsó vakut reflexernyőbe irányítjuk. Ha ennek fényerejét visszafogjuk, akkor a természetes, spontán fényhatás alakul ki. Így nem tűnik fel, hogy tulajdonképpen mi alakítottuk ki a fényeket. Mégsem vagyunk kiszolgáltatva a helyiség saját, sokszor nagyon előnytelen világítást adó fényforrásainak. 

Modell: Eszter