1974-ben fejeztem be a Práter utcai fényképész szakiskolát. Itt Dr. Hefelle József volt a tanárom, akinek szakmai szempontból nagyon sokat köszönhetek.
Ez után fotósként több munkahelyen is dolgoztam (Mtti műszaki fotóstúdió, Vendéglátóipari múzeum, stb.). 1977-ben kerültem a Lapkiadó Vállalathoz, amely akkor az ország legnagyobb sajtókiadója volt, 180 újsággal. Itt több újság után főállásban a Gazdasági magazin c. lapnál kötöttem ki, illetve 1988-tól két évig, a vállalat megszűnéséig a központi fotóműterem vezetője voltam.
Ebben az időben a fotósok munkájára az volt a jellemző, hogy a főállás mellett többfelé is dolgoztunk külsősként. A vállalaton belül is lehetett más újságoknál külön honoráriumért fotós vagy képszerkesztői munkát vállalni.
Ennek megfelelően a következő jelentősebb mellékfoglalkozású munkahelyeim voltak: Magyar Távirati Iroda (külsős fotóriporterként) 1981-82 Képzőművészeti kiadó képeslapok, naptárak, poszterek készítése 1984-90 Négy évszak c. lap képszerkesztés, fotózás 1978-80 Rubik Magazin képszerkesztés, fotózás 1982-83 Elit magazin (illusztrációk) 1982 Ország-világ nyári magazinok (illusztrációk) 1982-83 Karate World képszerkesztés 1983 Hungarian Exporter (illusztrációk) 1985-86
Az ilyen jellegű folyamatos mellékmunkák mellett rendszeresen dolgoztam különböző cégeknek a választott szakterületemnek megfelelően reklámfotósként, tárgyfotósként. Ez a gyakorlatban újsághirdetések, katalógusok, reklámnaptárak fotóinak elkészítését jelentette.
1985-ben első díjat nyertem a Magyar Reklámszövetség éves reklámfotó pályázatán egy poszternaptár képemmel (Képzőművészeti Kiadó).
Videózás 1986-tól két évig részt vettem egy magán videostúdió (Brill videó GMK) alapításában és munkájában. Ehhez a tevékenységhez elvégeztem egy OKJ-s képesítést adó videós szaktanfolyamot is. Hat éve saját produkcióban fotográfiai oktatófilmeket és videóinterjúkat készítek.
Magánvállalkozás A Lapkiadó Vállalat megszűnése (1990) után vállalkozóként saját céget alapítottam (D2 fotóstúdió, később Dékán Stúdió Kft.). Jelenleg ebben dolgozom.
Oktatás 1990-ben alkalmazott fotográfiai szaktanfolyamot indítottam, amely első és ebben az időben egyedüli tanfolyam volt Magyarországon. Nyolc évig, évente két ilyen tanfolyamot szerveztünk. Ebben az előadások egy részét és a gyakorlatokat magam tartottam.
Szakirodalom Az első fotós szakcikkeim 1978-79-ben jelentek meg az akkori egyetlen fotóújságban a Fotó-ban. Később rendszeresen írtam több más, nem csak fotó tematikájú újságnak is.
Az újságcikkeken kívül fotós szakkönyveim és oktató CD-ROM kiadványaim is megjelentek. Az első három szakkönyvemet a Műszaki Könyvkiadó adta ki. A könyvek szakmai szerkesztője és lektora Morvay György volt (Morvay-Szimán fotó zsebkönyv, Új fotólexikon, stb.).
Itt mondok köszönetet Morvay Gyuri bácsinak rendkívüli szakmai precizitásáért és szigorúságáért, amivel írásaimat felülbírálta. Bár ez akkor nagyon bosszantott, de enélkül nem valószínű, hogy olyan szinten megtanultam volna a szakkönyvírást, mint amilyen szinten végül is megtanultam. Ezt könyveim és későbbi írásaim sikere hosszú távon visszaigazolta.
Könyvek Fantázia és fényképezés, Műszaki Könyvkiadó, 1982 Képmódosítások, labortrükkök, Műszaki Könyvkiadó, 1986 Kamera 1. (többszerzős könyv), Műszaki Könyvkiadó, 1987 Fényképezés az alapoktól a szakmai ismeretekig, magánkiadás, 2000 Digitális fényképezésaz alapoktól, magánkiadás, 2002. (2006-ig négy kiadásban is megjelent.) A Képmódosítások, labortrükkök című könyv első díjat nyert a „Szép könyvért” kiadói pályázaton 1987-ben.