fotovilag.hu
Fotóvilág fórum
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...
Felhasználók / aczelpeter hozzászólásai

... még annyit, higy a szokásos, szabványos képarányokkal az 1300 szélességhez tartozó magasság már szintén nem fér rá sok képernyőre. Szerintem 1240 maximális méret, ezzel együtt magasság tekintetében feltöltői belátás, józanság lenne a járható út.

 

Alaposan átgondolva a méret- kérdést lenne egy javaslatom, ami kettő:
1., a pixelszámot 1240 pixelben maximáljuk. Ez már bőven élvezhető méret, és azok is huzogatás nélkül élvezhetik, akiknek 1240-es a monitoruk, laptojuk.
2. A magasság kérdése: eddig 1010 pixel magasságú képet lehetett (elvileg) feltölteni. De józan belátásból 850-870 pixelnél magasabbat eddig se töltöttem, és azt hiszem, ti se töltöttetek fel azért, hogy egészben lehessen kátni a képet. Ezt a józan belátást ezután is javasolom megórizni.

Gyorsan kellene határozni arról, higy 1240 pixel legyen a szélesség, mert ha ennyi lesz, akkor az 1300-as képek el fognak veszni.

Üdv., Paul, Duncos, szerintem gondoljátok ezt át.

 

Azt hiszem, a magasság a nagyobb probléma. Szerintem 1000 pixelnél magasabb a legtöbb monitoron csak le-föl görgetgetve jelenk meg (vagy shift-görgetéssel lekicsinyítve, de ha kicsinyítek, akkor mit ér, ha eredetileg nagy volt?). Ráadásul a browser teteje el is vesz valamennyit a magasságból. Az pedig mégiscsak a legfontosabb, hogy egy képet egyben lássunk. Magam részéről a magasságot ezer vagy kilencszázvalahány pixelben fogom beállítani fotóimnál - ezt gondolom most, legalábbis.
Szélességben a mai monitorok viszont elbírnak az 1300 pixellel.

 

Xabolcs, ebben biztos voltam. Lehet, hogy te is azon megátalkodottak közül való vagy, akiket a
Kép
jobban izgat, mint a
Gép?
Pedig csak zönge kérdése az egész.

 

Pali, hurrá!
Évek óta visszatérő kérésem (amit mindíg lesöpört az asztalról az illetékes) hogy nagyobbak lehessenek a fotók. Nem mintha a pixelturbátorok táborába tartoznék (mekkora fotón mekkora a zaj, az élesség, stb.) de egyszerűen élvezetesebb a kép, ha nem olyan kicsi. És persze aki évszakonként objektívet pláne vázat is vált, az most már boldogan megmutathatja, hány pixelt fejlődött.

 

Fényt és árnyékot említettem, nem műtermi fényt és árnyékot. A fa sűrű lombján áttörő fény reflektor, a fehér házfal oldalsó derítőlap, a vízfelület alsó derítőlap. És nincsen szebb softbox, drámaibb fényformáló, mint a sötét szobára néző egyetlen ablak, esetleg spalettával, a témához, a hatáshoz megfelelő távolságra helyezett modellel vagy csendélettel. De az egyetlen oldalon nyitott erkélyre az égboltról beeső fény is szépen funkcionáló, kellemes hatású softbox, a legjobb helyen, 45 fokban elhelyezve – persze mindez csak akkor, ha tudjuk forgatni a modellt, s képesek vagyunk egyáltalán meglátni és használni azt a “reflektort”, “derítőt”, “softboxot” “fényformálót”. Mellesleg éppen Szipál legjobb fotói a konyhájában készültek, mert annak ablakán nagyon szépen esett be a fény. Tartott műtermében egy sor reflektort, hogy profinak tűnjön, de ezeket használhatatlan állapotban vásárolta egy műszaki szatócsboltban, csak a műterem díszleteként, vándor péklegények és kóborapácák megtévesztésére. Higgye azt a belépő, hogy profi helyen jár! Használni ugyanakkor csak egyetlen világítótestet szokott, s ellenoldalon egy jó nagy derítő felületet, de azt aztán nagyon gondosan elhelyezve, közelítve-távolítva, legjobb szögbe beforgatva.)

Ami tudásmorzsákat Szipál átadott, azok ujjgyakorlatok. Az ujjgyakorlatok nem arra valók, hogy pódiumon eljátsszuk azokat. Hanem arra, hogy ha Beethovent játszunk, akkor a megfelelő hely technikai nehézség, görcs nélkül, elegánsan gördüljön, és ne akassza meg a zenei építkezést. Jó volna, ha legalább ezeket az ujjgyakorlatokat ismernék a kedves FV feltöltők – és ez nem Ti vagytok, akik itt össze szoktatok gyűlni, mert Ti ezeken rég túl vagytok. Persze az is nagy baj (tán még nagyobb) ha valaki tizegynehány éve fotózik, de folyamatosan csak ujjgyakorlatokat mutat be … az évek során különböző fényképezőgépekkel, de ugyanazt a néhány unalmas ujjgyakorlatot.

Kár, és emiatt nagyon ritkán szólalok meg a fórumon, hogy igen könnyen félrecsúszik, vagy félrecsúsztatják a mondandót. Volt példa arra, hogy ügyes kisasszony épp az ellenkezőjére fordította ki azt, amit leírtam. A szövegértéssel vannak még gondok, de nyilván én is kapkodva írok, mintha beszélnék, de persze hangsúlyok, metakommunikáció nélkül, teret adva ezzel a teljes félremagyarázásnak. Nincs itt lehetőség teljesen szabatosan írni véleményt, mert a chatelés nem az a műfaj. Ráadásul ha tableten pötyögök, néha magam se tudom megfejteni, mi a frászt gépeltem be, mert írás közben csak egészen apró, olvashatatlan a felület, bolhapiszok betűkkel. Az enter után aztán elcsodálkozom, mi került a kép alá …

De: a szépről ki beszélt itt? Én nem. De most megteszem. Szipál nem csupán „szépet” fotózott. Ha egy hölgy ült be, akkor gyakran igen, de legtöbbször nem sablonos módon, hanem az arc geometriáját, abban rejlő szépségét kihangsúlyozva – világítással, árnyékkal, pózzal, vágással, szűk vágással, sokszor a hajat is elhagyva. De ismeretes – mert ő szokta mutatni – annak a kezdő színésznek az esete, akiről Szipál egy sorozat portrét készített, nem egyetlen „szép” képet adott neki. Ha az ügynökség gonosz figurához keres színészt, akkor ezt a fotóját küldje be: (alulról világított, gonosz fotó). Ha karakteres figura kell a filmhez, akkor pedig ezt: (oldalról megvilágítva, másik oldalról csak épphogy derítve, hatásos fekete kalapban). Ha szépfiú szerephez keresnek embert, akkor pedig ezt: (lágyabb megvilágítás, kissé fentről, fellfele tekintő szépfiú). Stb.

A művészi szép fogalmát fotoképzéseken nem oktatják. Technikát oktatnak, és néhány alapvető, didaktikus szerkesztési módot. De hogy mi a különbség az érzelem és az érzelgősség között, a finomság és a finomkodás között, az elegáns meghajlás és a pukkedli között, stb. azt nem tanítják – megkockáztatom: az oktatók se tudják. Ezért van sajnos igen sok fotós abban a tévhitben, hogy az a szép, ha a süteményre mézet csepegtetünk, arra porcukrot szórunk, s a tetejére tejszínhabot helyezünk, s arra még egy nagy adag porcukrot hintünk. Ilyen cukrozott mézes tejszínhabos, mázas csokitortával van tele az oldal. De vannak szép számmal pléhparasztok, plexi céhlegények, butának felmutatott igazi szegénylegények, s nagy divat az, hogy a nagy szakáll már fél siker, s hozzá ha van nagy kalap, akkor már kész Papp Elek. Mindegy, hogy amúgy egy töklapos kép, segít a silvereffex, jön a siker. Hát ez nem ennyire egyszerű.

S hogy Szipál viszont tudta, mi a különbség a mézes-cukros-tejszínhabos csokitorta és a finom süti között, amely nincsen túlédesítve, hanem mandula, dió, gyümölcs, stb. valódi ízei omlanak el szánkban cukor helyett ha belekóstolunk, itt egy link, amelyen mindenféle Szipállal kapcsolatos kép található, de közte ki lehet csemegézni az ő fotóit, portréit, melyek zseniálisak.
LINK





Most elköszönök, tág teret hagyva a csúsztatásoknak és téves szövegértelmezéseknek, mert lemezfelvételre rohanok, ahol megpróbáljuk a tortáról lebontani a tejszínhabot, a mézet, a cukrot, hogy előjöjjön a mandula íze.

 

Szipál Martin ragaszkodott a fény, árnyék, valamint a póz tökéletes kidolgozásához. Szemben az ezen az oldalon is elterjedt “mindegy,honnan jön a fény, az én Nikonom úgyis jó képet csinál, mert rengeteg benne a megapixel” slendriánsággal és tudatlansággal.Ha azt mondod: lapos a megvilágítás, azt válaszolják: persze, hiszen a papír, amire kinyomtatom, lapos.
Többször jártam nála én is, jegyzeteket készítettem arról, amit tanított. Egyszer a stúdió (ahol workshopját tartotta) kis konyhájában leültünk ketten, ő, meg én. “Tudod, honnan jönnek az ötleteim?” - kérdezte. “Reggelre tele vagyok ötletekkel, miket éjjel, álmomban kitaláltam. Azért van ez, mert füvezek. Minden este füvezek, és aztán jönnek az ötletek.”

 

Duncos, ez egy igazán jó hír (képméret).

 

Én akkor szeretem a hatalmas vízjelet, ha a vízjel jobb, mint maga a fotó.

 

Hát, Matild, Izabella, Sándor, és mindenki ... ez bizony tényleg elég rosszul fest. Kicsit ijesztő. És félek, hogy nincsen rá jó megoldás.

 

Leányod profi fotós, és neki m i n d e n egyes felhasználásért újra jár a honorárium. Minden egyes felhasználás ellenértéke újabb megegyezés kérdése, mert a fotó szerzői joga a lányodé. Jár a honor a lemezborítóért, megint jár honorárium, ha plakát lesz a képből, s megint, ha újságba, vagy az internetre teszik fel a fotót! Minden tiszteletdíj csakis egyetlen felhasználásra érvényes. Érvénytelen az a szerződés, amely több felhasználásra köt jogot. Minden felhasználásra új szerződést kell kötni, s újra ki kell fizetni a felhasználásért a szerzőnek a tiszteletdíját. Ami esetenként lehet eltérő összeg.
Egyszer a HVG megjelentetett egy CD kiadványt a Fesztiválzenekarral. Egy korábbi, Magyar Rádió által készített felvételt, amelynek én voltam a zenei rendezője, csendesen kivittek a Rádióból, és kiadták, tudtom és beleegyezésem nélkül. A megjelenés előtti pillanatban a fülembe jutott a dolog. Nagyon nagy balhét csaptam, természetesen fizettek. És a legszebb volt a dologban az, amikor megkérdezték: “Sajnos már elkészült a lemez nyomdai felülete - borító, kisérőfüzet - és mi lefelejtettük róla rendező úr nevét. Milyen összeget tetszik kérni azért, hogy nincsen feltüntetve az ön neve a kiadványon?”
A szerzői jog szigorú, külön fizettek egy összeget azért is, mert lefelejtették a nevemet.
A Te lyányod a MOME-n végzett hivatásos fotoművész, (ő tényleg az!), ragaszkodjon a szerzői jogokhoz!
Nekem a fotózás nem a hivatásom, nem a szakmám, nem ezzel keresem a betevőt, ezért ha egy fotómat lopják, nem ugyanúgy érint, mintha a zenei felvételemet lopnák el.
Persze azért az se szép dolog, ha a hobbinkból csinál valaki pénzt vagy önreklámot.

 

Van Gogh léptékű művész vagyok. Ő egész életében egyetlen képét adta csak el. Annyival vagyok jobb nála, hogy én pedig egyet se.

 

A vízjelet a flickr esetén jó megoldásnak találom - ezen a helyen, itt a FV-on viszont inkább csak felesleges túlzásnak tűnik. Amikor egy ismert bútorbolt méteres nagyságú vászon poszteren kezdte árulni a Kutyasors című fotómat, vagy amikor a legelterjedtebb könyváruház lánc az én FV-ról lelopott fotómmal reklámozta őszi kollekcióját, akkor persze elcsodálkoztam én is. De minthogy nehezen néznék a tükörbe, ha pénzt kérnék amatőr zsengéimért, túlságosan nem zavart a lopás, nincs ebben akkora szellemi érték, s az anyagit se ilyesmivel keresem. Persze ha valaki bizniszel a fotóival, mert viszketően nagy tehetség, akkor őt viszont okkal zavarhatja, ha olimposzi csúcsokat verdeső minőségű, egyedülálló képeit lelopják a netről. (Engem egyedül az zavarna talán, ha több ezres példányszámban, lemezborítókon és bookletekben terjesztett fotóimat lekoppintanák - ámbár ezek esetén az eredet tagadhatatlan, mert nevem szerepel a kiadványon, s kiadás pontos dátuma is rögzítve van, és a kiadvány minden szerzői jogi tekintetben bejegyzett és védett. Ha egy ilyet ellop valaki, azt kockáztatja, hogy esetleg hűvös helyre kerülhet egy időre, ahova persze nem én küldeném, hanem a kiadó, s a jogvédő, s ez talán a lopástól visszatartó erő. ) Nem tudom, mi a megoldás. Ultramarin megoldása, a vízjel a flickr-en talán az, de: igazi megoldás akkor születhet, ha Pál feltöri a FV kódjait, és a most flickr-en kényszerből megjelenő fotók (merthogy a FV rendszerében valami technikai görcs miatt jó ideje nem lehet visszanézni régi fotókat) végre újra visszalapozhatók volnának itt, a Fotovilágon. Mert ez a mi világunk! - mondta a kis vakondnak anyukája a sötét, sáros lyukban, a föld alatt. Igen, ez a mi Fotovilágunk!
Egyet leszögeznék: Pali óriási munkát végez lelkesedésből. Kalaplengetés jár érte, minimum (van is jónéhány nagy, fekete, lengetős kalap a Fotovilágon). Mozartot híva segítségül, mint már annyiszor, csak ezt mondhatom: “Akinek ennyi jó kevés, érje gáncs és megvetés” (Szöktetés a szerájból)
Matild, ha nem kívánod képeidet a flickr-en, ami érthető, akár itt, akár egy mailben Pálnak ezt kijelentheted. Jó, hogy gondolkodsz ezen a kérdésen, mert valóban fogas kérdés. Keressük a megoldást! - de lehet, oda jutunk, hogy nincs megoldás.

 

Bocsánat, Parlando a fiam, Kristóf, nem pedig én. Előkerültek legrégebbi FV képeim, vissza egészen 2004-ig, ma ugyanezeket máshogy csinálnám meg, de nem bánom, hogy láthatók, mi volt másfél évtizeddel ezelőtt a Fotovilágon, honnan indultunk. A lopások lehetősége engem is aggasztott. Ugyan a nemzetközi szalonokban sikeres, kékszalagos, érmes, stb. fotóim többnyire nincsenek fenn a flickr-en, ahogy a hanglemezborítóim közül is csak néhány van ott, de Ultramarin aggodalmára, kérdésére kérdéssel válaszolok, amit Ultramarinnak, de magamnak is felteszek, saját helyzetemmel példálózva (mert azt ismerem pontosan): kb. 170 fotóm majdnem mindenhol látható, ahol a másfél tucat díjat (kékszalag, érem, diploma, plecsni, serleg, jóanyánk keserleg, stb.) és az elfogadásokat elnyerte, hiszen ezek a szalonok az internetre is felteszik a díjazott, sőt sokszor nemcsak a díjazott, hanem az un. elfogadott (accepted) képeket is. Hiszen a szalonok lényege a bemutatás, s ma már ez a neten keresztül is történik, nemcsak a kiprintelt, falra kiakasztott formában. A flickr-en most fenn lévő fotovilágos 1000 pixel (korábbi képeknél pedig mindössze 800 pixel) méretnél néha nagyobb méretben is fenn vannak e szalonok díjazott fotói a neten. Ugyancsak fenn vannak a közismert és legnagyobb presztizsű 1x.com galériában, ahol csak egy nagyon szigorú művészekből álló nemzetközi zsüri által elfogadott fotók kerülnek az 1x védjegyével publikálásra és/vagy eladásra (100 benyújtott fotóból mindössze 5, csak értékes, nem sablonos darabok) - s ahonnan egy printscreennel szintén símán lelophatók ezek (képernyő méretben legalábbis). Például:

LINK

Printscreenel leszedhető.
Ha tehát a a flickr aggaszt minket, akkor mit tegyünk ezekkel, miti gondoljunk ezekről? Neked is ott vannak a képeid sok helyen, másoknak is, kiváló címeket elért Fotvilágosoknak, nos, Te mit gondolsz, mit gondoljunk? A flickr aggasszon minket éppen?
Első megközelítésben én azt mondanám, hogy talán a legaktuálisabb, jelenleg legjobbnak érzett, publikálás alatt, vagy előtt álló fotóink ne menjenek fel a flick-re - jelzem én azokat ide se töltöm fel (nem is érdemes, mert éppen az a stílus itt nem is számíthat érdeklődésre többnyire, itt valahogy nem kell), ha pedig egy régi képet le akarsz venni a flickr-ről, Paulnak (Palinak) lehet dobni egy mailt, és akkor leveszi azt. Momentán én idáig jutottam ezzel a kérdéssel, vagyis semeddig, a kérdés nincs igazán megválaszolva, noha valóban égető.

 

Ez nem kérdês! Se az, hogy abszolút megérdemled, se az, hogy amennyit lehet, a víz mellett kell lenned. (És nyilván az se, ezt teljesen elhiszem neked, hogy a génekbe be van kódolva a kezdet és a vég, meg ami közte van. Apró módosítások lehetségesek, például elüthet a villamos :)

 

Amikor el kellett költöznöm a Szabadsághegyről, késő ősz volt, kora reggel pára és köd szálldogált, minden kicsit könnyezett, nyirkossá vált. A zongoraszállítók megérkeztek, lenéztek a hegyről, és így szólt hozzám egyikük: tanár úr, elmegy erről a csodálatos helyről? Lenéztem én is, nagyot szippantottam a nyirkos, de kristálytiszta levegőből, és csak ennyit mondtam: muszáj.
Két szobánk már kevés volt a két fiúgyerekhez, egyikük iskolás, másik nemsokára az lesz. A két szobából ötszobás, két szintes zuglói lakásba költözünk, az két fiúval és zongorával nagyon jó lesz. De amint beszippantottam a friss, reggeli levegőt, belém hasított a felismerés, hogy ezt nem fogom kibírni. Nem is bírtam. Elkezdtem kutatni a hegyet, és keresni kezdtem ott egy olyan lakást, ahol éppen elférünk, és ára éppen kijön az ötszobás városi lakás árából. Szinte folyamatosan jártam a hegyet, amikor csak kevéske időm engedte. A harmadik év végén rátaláltam háromszobás új otthonunkra.
Karácsony előtt pár nappal költöztünk vissza a hegyre. Legszebb Karácsony volt életemben. Azóta élünk ismét a hegyen, ennek már több, mint két évtizede (előtte pedig egy évtized hegylakással indítottuk kis családunk életét a szomszéd utcában,így összesen több, mint harminc esztendőt töltöttünk el nyugalomban, jó levegőn, párszáz méterrel a nyüzsgő város fölött.) Nem tudom, hova, merre visz a sorsod, Sándor, de nektek - ha fotóidból jól látom - legalább van egy szép nyaralótok a víz mellett. Ott biztosan továbbra is remekül fogod magad érezni. Az új lakás pedig talán kényelmet hoz, és kisebb költségekkel járhat. Szurkolok nektek!

 

Sanyi, ez nagyon nehéz! Tudom, mert én is voltam hasonló helyzetben. Hiába volt az új hely kétszer akkora, mindig visszavágytam a hegyre. (Vissza is mentem a szomszéd utcába három év után.)
Amit tenned kell: azonnal menni a Balatonra, ahol rengeteget voltál eddig is. Most még sokkal többet odamenni! Március elejétől október végéig, amennyit csak lehet. Így, ezenközben meg fogod szokni az új helyet is, és felfedezed majd annak előnyös oldalait is. Mert biztosan vannak előnyei is.

 

No persze ilyen sallangmentes, koncentrált képről könnyű vélemênyt formálni. Még ha kicsit sötéten is látja a világot az alkotó.

 

Josa gondolataival abszolút egyetértek.
A kötelező hozzászólást előíró foto fórumokon annyi szamárság, üres lefetyelés olvasható (ráadásul elő szokták írni, hogy minimum mennyi karaktert kell leütni), hogy az taszító. Ha valakinek éppen csak annyi a mondanivalója, hogy a kép szép, akkor írja le azt, hogy “szép” - és ne kelljen ilyesmit írnia: “Szépen fókuszáltál, az expozíciót jól állítottad be, betartorrad a harmadolás szabályát, szerintem jó képet csináltál” . Nem viccelek, pontosan ilyen és ehhez hasonló szócséplésekkel vannak tele ezek a fórumok. Mikor azt mondom, hogy tele vannak ezekkel, így, jelen időben, akkor annyiban nem mondom a teljes valót, hogy e fórumok szépen kipusztultak, egytől egyig. Mert ha 10 képről kell véleményt mondanom ahhoz, hogy 1 képet feltölthessek, akkor vonakodok egymás után tízszer leírni ugyanazokat a semmit mondó szavakat. Inkább várok a saját fotóm feltöltésével még. Épp ezért e fórumokon egyre kevesebb volt a feltöltött kép; ezután még nehezebb lett a helyzet, mert egyre kevesebb képről lehetett egyáltalán bármilyen véleményt is írni. Ez egy lefele haladó spirál, amely amikor eléri a kritikus pontot, akkor a fórum egyszerűen leblokkol. Nincs miről véleményt írni, ezért nem lehet feltölteni sem. Finita.
Én (csak magam nevében szólhatok) nem szeretnék senki képe alá bármit is beírni kényszer hatására, és ugyancsak nem szeretném, hogy az én képem alá írjanak kényszerből bármit is.
Summa summarum, Josa pártján állok: kötelezővé tenni nem szabad - de ez nem jelenti azt, hogy az értelmes, egyéni látásmóddal beírt véleményre ne lenne szükség. Kicsit bizony fáraszthatná magát ez ügyben néhány kiváló fotósunk, és az se baj, sőt, kifejezetten jó, ha egy kép alatt egymásnak ellentmondó vélemények jelennek meg. A baj az lenne, ha mindannyian egyformán látnánk és éreznénk. Az dögunalmas volna.

 

Istvánnak még egyszer megköszönve (nem lehet elégszer) munkáját, munkásságát, csatlakozom a szurkolókhoz: igen, hajrá Paul és Tamás! A FV három oknál fogva emelkedett ki mindíg is a többi (és mára tóbbnyire leállt) hasonló fotofórum kózül. Már induláskor komoly erőt jelentett az, hogy egy nagyon nívós, sokak által rendszeresen vásárolt fotós havilaphoz társítva, mintegy annak kiegészítéseként jelentkezett. Noha e laphoz való szoros tartozás később megszűnt, megmaradt a másik előny, ami kiemelte a FV-ot: az, hogy egy elismert profi fotós szakember, sok fotós alapmű, könyv és cikk szerzője tartotta fenn, kellő határozottsággal, mindig azonnal megakadályozva azt, hogy romlásnak induljon a FV szelleme és színvonala. Harmadik előnye a FV-nak nagyon jó felépítése, a sok-sok lehetőség, amit nyújtott (ezek nagyrészt mára lesántultak, vagy meg is szűntek informatikai problémák halmozódása miatt), és negyedik, vagy három és feledik előny a rendkívül szép megjelenés, a lap esztétikája, amelyhez hasonló egyáltalán nincsen. Utóbbit jó lenne megőrizni, akárcsak a harmadik és második előnyt. A másodikat például úgy, hogy István továbbra is saját gyermekeként tekintene a lapra, és nem csak “mezei tagként” -ahogy mindja, hanem valamilyen keretek közótt szellemi irányt mutató mentorként működne tovább. Ez nagyon szerencsés megoldás volna.
Így, megőrizve illetve helyreállítva a lap korábban jól működő funkcióit, esztétikus, márkajeggyé vált megjelenését, és vezetésének szellemét, talán hisszabb távon meg is tudna maradni, sőt, prosperálhatna is talán a Fotovilág.
E fellendülést reményeim szerint előrevetíti az, hogy két kiváló, mindenki által szeretett kollega viszi tovább a lapot! Nagyon sok sikert kívánok nekik, azt hiszem, mindnyájunk nevében ehhez a komoly vállaláshoz!

 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...


A Fotóvilág működése

Alapszabályzat


Videóajánlat
Lépcsőszimfónia
kompozíciós esettanulmány

Tapétázás kisvakuval
video
Szarka Klára: A hírkép és a riport
tárgyfotó
Profi tárgyfotó egyszerű eszközökkel
számláló