| Mészáros András A képekhez fûznék is egy kis magyarázatot: 1. A negatívon még van egy kis hely az énekesrigó feje fölött, úgyhogy kézi nagyításban ez nem lenne zavaró, de gépiben igen. 3. A fotó a látszat ellenére nem állatkerti és nem háziállatról készült fotó. A Vértesben egy tó mellett él egy idõsebb bácsi, aki magához szelidítette ezt a zöld gyíkot és a gyík párját annyira, hogy a nõstény hajlandó a bácsi kezébõl is elfogadni az élelmet és ezért néha még a lábára is felmászik. Persze ez nem jelentette azt, hogy könnyû dolgom lett volna a fotózásnál, mert az állatkák engem már nem tekinettek "havernak", így szó szerint lesben kellett állnom ezért a pillanatért .... A következõ válogatást szerda után tudom küldeni . A képeket Pluhár János véleményezte |
![]()
Korábbi munkáidhoz hasonlóan
ismét egy jól elkészített
természetfotó sorozatot láthatunk, apróbb
hibák azért vannak. Kissé statikusra sikeredett
fotó, az viszont ad egy kis feszültséget a képnek,
hogy a madár (talán énekes rigó, a
madárvilágban nem vagyok otthon) kíváncsian figyel.
Sajnos lemaradt egy kis rész a kobakjából, máskor
jobban oda kell figyelni: ha teljes alakos fényképet
készítünk, akkor a kiválasztott téma
lehetõleg teljes terjedelmében szerepeljen. A kis
mélységélesség és a háttér
szerencsés kiválasztása jól elmosta a zavaró
részleteket, mégis érdemesebb lett volna egy szûkebb
és függõleges kivágást alkalmazni, mert egy
kissé így is sok a fölösleges felület.
Képed mindkét oldalán lehetett volna kissé
csonkítni a figyelmet elterelõ fûfelületbõl,
így jobban a témára lehetne koncentrálni.
Technikailag alapvetõen jól kivitelezett
fénykép.
|
![]()
És íme egy szép sziluettfotó. A
vadkacsa elõtt-mögött - ismét csak a kis
mélységélességnek köszönhetõen - a
naplemente ellenfényének jelzésszerûsége
érdekes hangulatot ad a képednek. Itt nem is fontosak a
színek, elég csak a napsugarak vízen játszó
tónusgazdagsága: kitûnõ a
megvilágítás. Ez a fényképed már
dinamikusabb, mert a nem központosan elhelyezett téma
mozgalmassá teszi a képet (egyébként meg a
madár úszik). Itt csak az a kis hiba említhetõ,
miszerint az elõtér és a háttér
felülete megegyezik, a téma függõlegesen
középen van. Érdemes ilyen esetben vagy az elõteret,
vagy a hátteret nagyobbra hagyni.
|
![]()
Sajnos ez csak egy háztáji fotónak
sikeredett. Maga a gyík nagyon szép, jó a
megvilágítás is, tónusgazdag a
fénykép, viszont nem kellett volna ilyen nagy felületet
hagyni a zokninak-szandálnak. Nem illik a többi kép
közé. Ettõl eltekintve technikailag ez is egy jó
fotó. Talán ha szembõl készítetted volna a
képet, akkor kisebb lett volna ez a - hangsúlyozom,
számomra - zavaró helyzet (ami egyébként
szokatlan), valamint a gyík farka sem maradt volna le.
|
![]()
Csak magamat tudom ismételni: a jól
megválasztott nézõpont nagyon fontos, a
témához megfelelõen kiválasztott
mélységélesség úgyszintén. A
jó megvilágítás, helyes exponálás
tökéletes képet eredményezhetne. A probléma
itt megint csak a képkivágással, a
komponálással van. Hiába a háttértõl
való jó elkülönítés, ha a
háttér túl sok, elvonja a figyelmet. A középre
komponálás unalmassá teszi a képet, bedöglik,
nincs dinamizmusa. Itt a szitakötõ a fontos nem pedig a
mögötte elfolyó életlen zöld. Kár elrontani
egy-egy képet dekomponálással.
|
VISSZA. . ELÕZÕ . . KÖVETKEZÕ |