Tesztcikkek / Teszt: Canon G11

Teszt: Canon G11

2009-11-28
Dékán István

Van egy fényképezőgép kategória amit „okoskompakt” névvel is szoktunk emlegetni. Nos a G11 nemcsak, hogy ide sorolható, de meg is felel ennek az elnevezésnek. Szolgáltatásai, de főként a képminősége messze meghaladják a kompaktoknál megszokott szintet. Felbontása 10 megapixel, ami azt jelenti, hogy ebben az esetben szerencsére a képminőséget fontosabbnak tartották a pixelszámnál.



Kézbe véve azonnal feltűnik, hogy kis méretéhez képest eléggé nehéz, erre szokták mondani, hogy „van benne anyag”. A gép tetején a bekapcsoló gombon és a kioldógombon kívül elhelyezték a zoom-billentyűt és az üzemmód tárcsát is. Ez eddig megszokottnak tekinthető. Az azonban már nem, hogy ugyanitt külön tárcsát kapott az ISO érzékenység és az expozíció korrekció. Legtöbb hasonló gépnél ezeket csak gombok lenyomásával lehet elérni. A 2,8 collos LCD monitor kifordítható, így bármilyen szögből ránézhetünk. Az LCD éles, kontrasztos és tükrözésmentesítő bevonattal látták el. Nem érzékeny a betekintési szögre, egészen ferde irányból is jól látható. Hátul még maradt hely öt gombnak és a négyirányú billenőtárcsának. Ez még kiegészül egy elforgatható recés gyűrűvel. Ezek a gombok itt egy kicsit sűrűn helyezkednek el.



Megfogva a gépet, a hüvelykujjal könnyen meg lehet nyomni véletlenül a felső gombok valamelyikét. Ezért erre célszerű odafigyelni. Kikapcsolt állapotban az objektív behúzódik a vázba és elzárja egy védőlemezekből álló szerkezet. Az ötszörös zoom gyújtótávolság tartománya megfelel 28-140 mm-nek, fényereje 2,8-4,5. A legszűkebb rekesznyílás f/8. Az objektív képstabilizátorral is rendelkezik. Itt említem meg, hogy ebben a gépben is megtaláljuk a beépített neutrális (szürke) szűrőt. Ennek használatával 3 teljes fényértékkel, azaz nyolcadrészére csökkenthetjük az objektíven átjutó fényt. Ezzel a legszűkebb rekesz f/22-nek megfelelő lesz. Ez nemcsak erős állandó fényben hasznos, hanem például lehetővé teszi a gép műtermi vakuval való együttműködését is.



A gombok jól kitapinthatóak és kis pattanással működnek. A tárcsák arretációja kemény és határozott. Érzékelhető a konstruktőrök törekvése hogy a gép komoly és igényes jelleget sugalljon. Nemcsak az LCD-t használhatjuk keresőként. A felső részen egy átnézeti optikai keresőt is találunk. Ez erős napsütésben lehet hasznos, bár kissé csal, levág a valós látószögből. Van a gépben egy kisvaku, de külső rendszervakut is csatlakoztathatunk hozzá.
Bekapcsolva kitolódik az objektív, a gép 1 másodpercen belül üzemkész. Expozíciós késés nem érzékelhető.

Get the Flash Player to see this player.
felvételi menü

Üzemmódok
Az üzemmód tárcsán megtaláljuk a szokásos (auto, P, Av, Tv, M) módokat. Manuális beállításnál egy gomb megnyomásával válthatjuk, hogy a hátsó tárcsa a rekeszt vagy a záridőt szabályozza. Mindez a monitoron szemléletes módon követhető. SCN módban 16 témaprogramot érhetünk el. Választhatjuk a gyorsfelvétel üzemmódot. Itt nyolc paramétert állíthatunk egy táblázat segítségével. Ez státuszmonitorként is szolgál, leolvashatók róla a legfontosabb működési pataméterek. Új lehetőség a „kevés fény” üzemmód. Ezt használva csökkentett, 2,5 MP (1824x1368) felbontás mellett akár ISO 12 800 érzékenységet is használhatunk. Ez egyébként egy automata üzemmód, amelynél az érzékenység beállítása is automatikus. Ezzel a lehetőséggel a nagyon magas érzékenységhez képest meglepően alacsony zajszinteket kapunk, bár természetesen a képeken látszik az erős zajszűrés. A főtárcsával állíthatjuk be a videófelvételi módot is. Ezen kívül két eltárolható felhasználói beállításcsomagot lehet itt aktiválni (C1, C2). A gép rendelkezik egy gyorsmenüvel is, ami a „func.” gomb megnyomásával bármikor aktiválható. Itt hat jellemző állítható, igaz, hogy nem ugyanazok, mint a gyorsfelvétel módban.




Menük, képernyők
A normál menü a Canonnál megszokott, függőlegesen görgethető elrendezésű. Ez egyszerű és áttekinthető. A választható nyelvek között a magyar is megtalálható. Egy adott menüpontra lépve a képernyő alján egy néhány szavas magyarázó szöveg segít az adott funkció azonosításában. Ez a kezdőknek nagyon hasznos. Magyarázatokkal egyébként eléggé elkényezteti a felhasználót a G11. A felvételi paraméterek vagy az AF-mezők mozgatása közben is gyakran jelennek meg rövid útbaigazítások az éppen használt gomb funkcióiról vagy az aktuális lehetőségekről.
Felvételkor a monitor információinak kétféle variációját lehet beállítani. Az egyiknél van felvételi hisztogram is. Ez nem túl részletes, de azért a lényeg leolvasható. Ezeknek a képernyőknek a tartalma a menüben részben testre szabható. Az élességállítás helyét jelző AF-keret az egész képfelületen elmozgatható.




Funkciók
A G11 rendelkezik az i-contrast elnevezésű tónuskiegyenlítő funkcióval. Ezt automata módban használhatjuk ,illetve ki lehet kapcsolni. Erős kontraszttal terhelt témáknál észrevehetően világosítja az árnyékokat.
Az érzékenység ISO 80 és ISO 3200 között állítható. „Kevés fény” üzemmódban ISO 12 800 a felső határ. A maximális képméret 3648×2736 pixel. Választhatunk még 6, 4, 2 MP és VGA felbontást is. E mellett használhatunk 16:9 képarányt egyféle méretben (3648x2048 px). A RAW kép mérete 3648x2736. Ezzel együtt JPG-t is menthetünk.
Készíthetünk automatikus expozíció sorozatot vagy élességsorozatot is. Mindkét esetben 3 felvétel készül. Az expozíció különbsége 1/3 vagy 1/2 fényérték lehet az egyes képek között.

Get the Flash Player to see this player.


A G11-ből nem maradt ki az arcfelismerés sem. Ezt pislogásérzékelés egészíti ki. Kézi élességállítást is használhatunk. Ilyenkor kinagyítódik a képmező közepe a pontosabb beállításhoz. A rendszer használható, de kissé lassú. A videofunkció nem mondható túlzottan fejlettnek. Készíthetünk VGA és kisebb, 320x240 pixel méretű klipeket 30 kép/mp képváltással. Ma már hasonló kategóriájú gépeknél a 9:16 arányú 720i formátum az elvárható. A videofelvétel közben lehet zoomolni.

Get the Flash Player to see this player.



Képminőség
A legfontosabb, hogy az elődhöz képest csökkentett felbontásnak köszönhetően nagymértékben javult a képminőség. Lényegesen jobb a kompakt kategóriában ma megszokott szintnél. Alacsony érzékenységeknél kitűnő az élesség és a részletgazdagság. ISO 800-ig nem látható zaj, ISO 3200-ig sem zavaró. A zajszűrés hatása ISO 400-nál jelenik meg, a magasabb érzékenységeknél is a zaj helyett inkább csak ezt látjuk. Jól bevált a „kevés fény” üzemmód. Ennél bár van zaj, de ez nem teszi tönkre a képet. Még a legmagasabb ISO 12 800 érték is használható szükség esetén. Cserébe a felbontás 2,5 megapixelre csökken.

Az objektív rajzolata jónak mondható. Az élesség, részletgazdagság megfelelő, a kromaikus aberráció minimális. nagylátószögnél tapasztalunk hordótorzítást, ami a közepes gyújtótávolságnál már megszűnik.

Visszajátszás
A visszajátszás történhet 4, 9 vagy 100 képes adagokban is. Az egyes kép megnézésénél választhatunk információk nélküli és két különböző információcsomaggal kiegészített képernyőt. Negyedik lehetőség, a kinagyított képrészlettel megjelenő kép. A kinagyított részletet a zoom gombbal tovább nagyíthatjuk, illetve eltolhatjuk a felületen. A gépen az USB csatlakozáson kívül HDMI csatlakozót is találunk.

Get the Flash Player to see this player.


Konklúzió
Összességében a Cnon PowerShot G11 majdnem úgy használható, mint egy belépő szintű DSLR. Természetesen az objektív nem cserélhető, itt meg kell elégedni a 28-140 mm-nek megfelelő gyújtótávolsággal. Lehet használni előtétlencséket, de akkor már elveszítjük a kompakt gép kényelmét. Képminőségben és funkciókban azonban kategóriájából kiemelkedő lehetőségeket kapunk. Teljesen megfelel igényes hobbifotósoknak, utazási, családi képekhez akár gyenge fény mellett is. Haladóknak vagy profiknak is ideális másodgépnek, kis mérete és tömege miatt utazókamerának. Olyan általános fényképezőgépnek is megfelel, amely mindig nálunk lehet különösebb cipelés nélkül. Akkor sem kell lemondanunk a jó képminőségről, ha véletlenül fontos motívumra bukkanunk. Videófunkciója a mai igényekhez mérten szerénynek mondható, nem ez a gép erőssége.

A fényképezőgépet a www.220volt.hu webáruháztól kaptuk kipróbálásra
Regisztráció Elfelejtette jelszavát?



Videó:
Az amerikai éjszaka Éjszakai hatású modelles fotó nappal

Aktuális képértékelés:
coxinelle_19 képe

Videóajánlat Filmkockák egyszerű digitalizálása
Mesterséges napfényhatás szabadban, kisvakuval

Tapétázás kisvakuval
video
Szarka Klára: A fotóesszé
video
Szarka Klára: A hírkép és a riport
video
Portrék esti utcai fénynél
video
Modelles fotó zseblámpával 3.
portre 4
Szarka Klára: Az "intim portré"
modelles_2
Modelles fotó egyszerűen
2. rész
hitelesség
Vízforraló bevilágítása műteremben
DIVAT
Divatfotó egyszerűen
tárgyfotó
Profi tárgyfotó egyszerű; eszközökkel
habostorta
Torta mûtermi fotózása