Tesztcikkek / Teszt: Panasonic GF1

Teszt: Panasonic GF1

2009-12-11
A Panasonic mikro négyharmados, cserélhető objektíves kompaktját teszteltük. Jó képminőség, igényes felépítés, belépő tükörreflexes szintű szolgáltatások jellemzik a 12 megapixeles masinát.

A közös platformra épülő négyharmados rendszert az Olympus és a Panasonic keltette életre. Céljuk többek közt az egységes méretű érzékelő, és az egymással kompatibilis, kifejezetten a rendszerhez tervezett és gyártott objektívpark volt. A négyharmados rendszer sikerén felbuzdulva a két cég létrehozta a mikro négyharmados szabványt, ahol az objektív közelebb került az érzékelőhöz, ezáltal laposabb, kisebb fényképezőgépeket lehetett építeni. Így született meg a cserélhető objektíves kompakt kategória, melynek az Olympus E-P1 után a Panasonic GF1 a második tagja, ha pedig ideszámítjuk a G1-et is (ami szintén mikro négyharmados, de inkább egy kisebb tükörreflexesre hasonlító masina), akkor pedig már a harmadik gépnél tart a széria. Hasonlóan az egyes négyharmad szabványú gépekhez, a „sima” és a mikro négyharmad között is van átjárás, előbbi objektívjeit egy közgyűrű segítségével lehet a kisebb rendszerre csatlakoztatni.



A gyújtótávolság-szorzó kétszeres, így a tesztünkben szereplő gépen található 20 mm-es objektív hagyományos filmes rendszerben egy 40 mm-es, enyhe nagylátószögű vagy normál optika tulajdonságait hozza. Tesztalanyunk, hasonlóan a többi Panasonic modellhez igényes kialakítású, ránézésre is jó minőséget sugall. Váza fémből készült, így a kompaktokhoz képest elég jelentős a tömege. Fogását az elején, illetve a hüvelykujjnál található kapaszkodó javítja, utóbbinál egy végtelenített tárcsát is találunk, a finom beállítások megkönnyítésére. Áramellátásáért egy 1250mAh-ás Li-Ion akkumulátor felel, ami nagyjából két és fél óra alatt tölthető fel teljesen. Tökéletes helyre, az objektív hossztengelyébe került a fémből készült állványmenet. Sötétben a magasra nyíló, ám elég kis méretű és nem túl erős fényű vaku (6-os kulcsszám) segít fényképezni. A GF1 rendszervaku papuccsal is rendelkezik, amit használaton kívül egy kis lapka fed. A lapkát eltávolítva látszik, hogy a vakupapucs alatt egy másik csatlakozó is helyet foglal, ez a külön megvásárolható elektronikus kereső (EVF) kapcsolata. Érdekesség a géppel kapcsolatban a mechanikus zárszerkezet, illetve az ultrahangos poreltávolító rendszer. Sajnos szenzormozgatásos képstabilizátor nem található a GF1-ben, a menüben csak akkor választhatunk stabilizálást, ha optikai képstabilizátorral rendelkező objektívet csatlakoztatunk hozzá.


felvételi menü

LCD, kezelőszervek
Impozáns méretű és felbontású a hátlapon lévő monitor. Képfrissítése is kiváló, sötétben is nagyon közvetlen. Képaránya 3:2, így más arányú képet választva nem használja ki a teljes méretet, a kép oldalain vagy tetején és alján fekete csík látható. Lefedettsége 100%-os, azaz pontosan az elkészült képet látjuk rajta, levágások nélkül. Érdekesség, hogy a kijelző fényereje automatikusan igazodik a külső fényviszonyokhoz, nem kell utánaállítanunk. A kijelzőn megjelenő jelzések számát kicsit soknak találtam, és bár nagyon tudományos látszatot kelt, de a Display gombbal csak a legszükségesebbekre szűkítettem a számukat. Az utólag felhelyezhető elektronikus keresőt dönthetjük, így könnyen készíthetünk talajközeli felvételeket is.




A gépen található gombok elhelyezése példás, felesleges kezelőszervet nem találtam rajta, épp a kellő mennyiségű került a hátlapra ill. a gép tetejére. Pozitívum, hogy az érzékenység, a fehéregyensúly és az AF mező választás dedikált gombot kaptak, és a többi fontosabb paraméter is pillanatok alatt elérhető a szűkített gyorsmenüben. Végtelenített tárcsája jó szolgálatot tesz pl. a záridő vagy a rekesz értékeinek beállításakor, magam részéről kicsit szerencsétlennek tartom, hogy a hüvelykujjnál található támaszték nagyrészt eltakarja a tárcsát, így nem egyszerű azt elforgatni. A beállított értékeket a tárcsa benyomásával fogadtathatjuk el. A GF1 programválasztékában minden olyan állás megtalálható, amit egy belépőszintű tükörreflexesen is elvárhatunk. Az „intelligens automata” üzemmódtól a manuális módig az összes kreatív mód választható, helyet kapott számos motívumprogram, illetve két egyéni beállítás is.



Menü
Kétféle, egy szűkített és egy bővebb menü közül választhatunk, ha a gép beállításait szeretnénk megváltoztatni. Aki használt már Panasonic gépet, annak javarészt ismerősek lesznek a programpontok és a sorrendjük is. A gyakrabban változtatott paraméterek egy külön gyorsmenüben foglalnak helyet, ami az erre szolgáló gombbal érhető el. A gyorsmenü egyetlen problémája, hogy túl sok dolgot zsúfoltak bele, így majdhogynem elveszíti eredeti célját. A képminőséget, kontrasztkiegyenlítést vagy éppen a videó minőségét véleményem szerint elég lett volna, ha meghagyják a hagyományos menüben, ezek nem pillanatonként változtatott dolgok.


Gyorsmenü

Használat közben
Kellemesen rövid, alig több mint 1 mp a bekapcsolási idő, ehhez az is hozzájárul, hogy itt nem kell az objektívet kitolni a tubusából. Záridő tekintetében 60 és 1/4000 mp között dolgozhatunk, negatívum, hogy maximum 256 mp-ig tarthatjuk nyitva a zárat B időnél, így több órás expozíciót (pl. csillagfotó) nem készíthetünk vele.

Általánosságban igaz a gépre, hogy minden nagyon finom lépésekben állítható rajta, így például a rekesz, az érzékenység vagy az expo. korrekció is. Amennyiben nincs szükségünk ilyen finomhangolhatóságra, a menüben választhatunk durvább lépéseket is. A fókuszálás gyors, 23 fókuszmező közül választhatunk, lehetőségünk van arcfelismerő fókuszra, illetve követő autófókusz is rendelkezésünkre áll. Átlagos a sorozatfelvételi képesség, JPG formátumban 3 kép/mp sebességgel fotózhatunk a kártya kapacitásáig, tömörítetlen, RAW formátumban – merthogy ilyet is választhatunk – pedig 7 képig. A tükörreflexes gépekhez hasonlóan készíthetünk JPG és RAW képeket egyszerre is! Kiemelkedő a fehéregyensúly állíthatósága, egyrészt nagyon egyszerű egyedi értéket felvenni (ebből rögtön kettőt is eltárolhatunk), másrészt pedig finomhangolásra is lehetőségünk van, ekkor egy skálán mozoghatunk. Négyféle képarány áll rendelkezésünkre, képméretből három, tömörítési faktorból pedig kettő választható. A GF1 HD videó készítésére is alkalmas, ezt ráadásul egy dedikált gombbal indíthatjuk ill. állíthatjuk le.


Mozgókép menü




Képminőség
A mikro négyharmados rendszer objektívkínálata most van kialakulóban, egyre több optika kerül piacra. Tesztalanyunkra egy 20mm-es (40mm ekv.) objektív került, nagy, f/1,7-es fényerővel. Utóbbi tulajdonsága révén gyenge fényben is bemozdulásmentesen fotózhatunk vele, amit a bátran emelhető érzékenység is tetéz. ISO 100 és 3200 között mozoghatunk, a menüben meghatározott módon, 1/3 vagy egész lépésekben. ISO 100-nál és 200-nál nem látható zaj vagy részletvesztés a képeken, mindössze a Panasonic gépek jellegzetes képfeldolgozási textúrája figyelhető meg homogén képrészleteken. ISO 400-nál már megjelenik némi képzaj, de elmosás még itt sem látható. Bátran használható még az ISO 800 is, de itt már számolnunk kell némi részletvesztéssel, igaz a zajszint nem változik.


Az ISO 1600 kompromisszumokkal ugyan, de használható, egy kis érzékelős kompakt géphez képest még itt is szép a kép, a legmagasabb ISO 3200 viszont meglehetősen zajos. Szépen korrigált az objektívtorzítás és a kromatikus aberráció is, egyik sem látható a JPG képeken.
B.B.

Regisztráció Elfelejtette jelszavát?



Videó:
Az amerikai éjszaka Éjszakai hatású modelles fotó nappal

Aktuális képértékelés:
coxinelle_19 képe

Videóajánlat Filmkockák egyszerű digitalizálása
Mesterséges napfényhatás szabadban, kisvakuval

Tapétázás kisvakuval
video
Szarka Klára: A fotóesszé
video
Szarka Klára: A hírkép és a riport
video
Portrék esti utcai fénynél
video
Modelles fotó zseblámpával 3.
portre 4
Szarka Klára: Az "intim portré"
modelles_2
Modelles fotó egyszerűen
2. rész
hitelesség
Vízforraló bevilágítása műteremben
DIVAT
Divatfotó egyszerűen
tárgyfotó
Profi tárgyfotó egyszerű; eszközökkel
habostorta
Torta mûtermi fotózása